Optikánk

A szemek mindent elárulnak, még azt is, amit a szív elrejt.

Kedves leendő és jelenlegi vásárlóink!


Szeretettel üdvözlöm honlapunkon, engedje meg, hogy bemutatkozzak és figyelmébe ajánljam Optika szaküzletünket! A nevem Rasztovitsné Nagy Csilla, 1992-ben kaptam meg a látszerész végzettséget, majd egy éves, hamburgi Optiker Carl szaküzletben töltött tanulmányút következett, ahol a csiszoláson át az értékesítésig rengeteg ismerettel gazdagodtam, továbbá betekinthettem az optometristák és a keret gyártók munkájába is. 1997-ben optometrista-kontaktológus diplomát szereztem a SOTE (akkori nevén Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem) Egészségügyi Főiskolai karán. 2001-ben látszerész mesterré nyilvánítottak, 1993 óta optometristaként szemvizsgálattal foglalkozom. 30 éves szakmai tapasztalattal a hátam mögött egy régi álmom vált valóra, hogy egy üzleti partneremmel megnyissuk a Veszprém szívében található kis ékszerdobozt, a Csilla optikát a Szabadság tér 6. szám alatt. (A Mackó cukrászdával átellenben, a BÁV mellett, a kereszteződésnél.)


Egy igazán elhivatott csapat vagyunk, …


- imádjuk a munkánkat, a szemüvegeinket és a szemüvegeseket egyaránt!
- tudjuk, hogy a tökéletes szemüveg kizárólag minőségi alapanyagokból, megfelelő szakértelem birtokában, a személyre szabott keret és lencse ajánlásával és kellő idő ráfordításával valósulhat meg.
- tisztában vagyunk azzal, hogy a mai rohanó világunkban milyen nagy jelentősége van az emberek közötti jó kapcsolatnak, odafigyelésnek és jókedvnek!
Ugye van fodrásza, kozmetikusa? Akkor legyek én az Ön optometristája!
Bízzon meg szakértelmünkben és válasszuk ki együtt az Ön szemére szabott egyedi szemüvegét!
Nálunk a szemvizsgálat elvégzésétől, a szakképzett látszerészek segítségével a személyre szabott keret és lencse kiválasztásán át a szemüveg elkészítéséig, azok precíz beállításáig mindent elvégzünk Önnek és családjának!
Gondolom, hogy Ön sem szeret várakozni!
Javaslom, hogy jelentkezzen be hozzánk online a szemvizsgálatra, kényelmesen a saját otthonából!
- Reggel van egy fél órája munka előtt?
Akkor jöjjön hozzánk 8-ra, vagy 8:30-ra egy profi látásvizsgálatra és a látással kapcsolatos problémáira igyekszünk megoldást találni!
- Ebédidőben kifutna hozzánk? Várjuk sok szeretettel 12-től egy vizsgálatra és egy tökéletes szemüveggel lesz gazdagabb!
- Ha munka után, 15:30-16:30 között van ideje, akkor is örülünk, hogy látjuk és szeretettel várjuk!

Hívjon minket +36 30 225 7459

Eladó rész


Széles választékkal várunk mindenkit, kicsiket és nagyoknak egyaránt. Látogasson el hozzánk és találja meg a személyiségéhez legjobban illő keretet.

Nézzen be hozzánk, ahol a látás a stílussal találkozik!

Vizsgáló rész


A korszerű gépparkkal felszerelt vizsgálónkban várjuk önt, hogy a lehető legjobb szemüveget készíthessük el önnek.